2010.03.03. 18:43, minamina
most már én se tudom,hogy dühöngjek -e vagy sírjak.
megmondtam neki, hogy jövőhéten már bp-re költözök és persze teljesen más reakció jött, amire számítottam. vagyis végülis az jött, amire TŐLE számítani lehetett.
kérdezősködött először is nagy hévvel, hogy kivel-hol-pontosanhol-mennyiért-milyen lakásba költözök. meséltem róla 1-2 szót.. de aztán persze jött a kérdés, hogy : ugye net is lesz? erre elmondtam,hogy nem lesz, nem szeretnék.
( későbbre tervezem, meg végülis net az lehetne, csak nem akarok msn közelbe kerülni.. )
és ezen bukott ki.. jött a sok könnyes fej, meg legörbült száj, hogy gondoljam már meg magam. kb. az jött le, hogy mi lesz így vele nélkülem, nem beszélünk majd, hiányozni fogok majd, pedig " szép időket megéltünk együtt ".. és most ez lezárul.
ha.. ismétlem HA ő is normális emberként gondolkozna, amilyennek vallja magát, akkor már első szava az lett volna, mint a többi barátomnak is. ÚRISTEN, VÉGRE MÁR LÁTHATLAK .. és ez náluk csak a kezdet volt. elmondták, h hova fogunk majd együtt menni, miket fogunk együtt csinálni és ŐK azt azt időt nem bírják már ki, amíg fel nem költözök, mert onnantól lesz SOKKAL jobb NEKIK, hogy felköltözök!
de ő.. küldött egy félmondatot, hogy akkor a kapcsit próbáljuk már fenntartani másképpen.. kb.ennyinek örülhettem.
siralmas.
nemcsak rá nézve,hanem rámnézve is.
hisz ő a legjobb barátom. ő a szerelmem és ezvan.
el sem tudom képzelni, hogy mi lesz velem fent nélküle. amikor majd félórára lakunk egymástól, de nem beszélünk majd, mert nem lesz msn.. és ez jelenti majd az iszonyatnagy problémát.
márcsak akkor is jobb lenne, ha hetente összefutnánk kicsit beszélgetni. már telhetetlen se vagyok, ha csak ennyit kaphatok. és ha ezt ti is telhetetlenségnek nevezitek.
del mesélte tennap este, hogy akivel nagyon szeretne beszélni és tartani, megmenteni a kapcsolatukat, a másik nem működik együtt vele. mintha neki ez nem lenne ugyanolyan fontos és nem érezné a bajt.. hogy így vége lesz.. ha nem tesz valamit, nem változtat valamin, de sürgősen.
és akit a legjobban tudunk szeretni, legközelebb engedtünk magunkhoz, az ezt nem érti meg vagy nem is tudom milyen hülye szemszögből tudja nézni a dolgokat.
és biztos vagyok benne, hogy igazam van, amikor azt mondom - és mondtam is már neki - hogy úgy érzem magam, mint valami 3D csaj.. aki ott van és mégsincs ott. akit ki lehet kapcsolni.
mintha nem lennék egy hús-vér, kézzel fogható nő. és még nem is a sexuális részét említettem. csak az emberi részét. hogy lehet valakit ennyire távol tartani magunktól..?? nem találom erre a kérdésre a választ.
komolyan, néha azt érzem, hogy jobb lett volna, ha 16évesen leölöm magam. mert azóta sem változtam semmit. amilyen világban élek az nem kell nekem, csak elvagyok benne és küzdök, mint akármi más, elvégzek feladatokat, elérek egy célig, aztán jön valami új.
de ha azt mondják, hogy a sok sextől ki lehet égni, én azt mondom, hogy ettől az unalomtól is ki lehet. mert kevés olyan embert ismerek, mint ő. aki így el tudna rugaszkodni a valóságtól.. de aztán az ilyen beszélgetésekkel megin visszaterel oda.
semmi más nem lényeges.
csak az anyagiak és a szex.
én meg bele akarok lépni a regényeimbe.