„ első pillantásra…”
Mosolyogva fogadod őt, mindkét karod kitárod felé … s szemeid is hívogatóan csillognak rá. Odasiet hozzád és mosolyogva megfogja a két kezed. A mosolyod egyre szélesebb lesz, az ő arcát fürkészi a tekinteted. Felméred, egészen az összekulcsolódó ujjaitokon keresztül, a karján végighaladva, a válláig, a nyakáig. Gyönyörű ajkai, amik szólásra nyílnának feléd, de mégsem mondd semmit, csak rádpillant és ő is téged ugyanúgy fürkész.
Hisz ez az első pillanat köztetek. Az első, amolyan kitörölhetetlen, megismételhetetlen, hisz az ELSŐ. S ebből tényleg nem lesz több. Ha akarnád sem tudnád kitörölni a fejedből. Ezt a pillantást, ezt a mosolyt… SOHA ! S ahogy a kezei hozzádérnek, s nem is vágysz most többre. A nevetése, azok a gyönyörű, hófehér fogai, a finom kis kezei, amiket el nem eresztenél és ő is bújik hozzád. Úgy sétáltok egymás mellett, hogy szinte oldalról hozzádtapad.. veled akar lenni, melletted akar lenni és ezt minden mozdulatában érezteti is veled. Alig bírsz megszólalni.. szinte sokkolt a látványa, a jelenléte, hogy már TÉNYLEG itt van, veled lehet!! És nem kell többet álmodoznod róla. Nem kell egyedül lenned, nem kell felhívnod, hogy legalább azt az édes hangját hallhasd, nem kell írnod neki üzeneteket, szerelmes levelekkel elárasztanod. Mert most elmondhatsz mindent neki.
Rádöbbensz, hogy azt sem tudod, hogy miről mesél épp neked. Csak a hangját hallgatod és a mozdulatait figyeled.. ahogy mozog a szája.. néha megszorítod a kezét, hogy magad is emlékeztesd rá : ő most tényleg itt van melletted. Mintha az idő is lelassult volna, olyan lassan sétáltok egymás mellett.. oda sem figyelsz rá, de lépteid az ő léptei ritmusára toppannak. S rájössz, hogy ő hiányzott a legjobban. Tényleg igaz volt, hogy hiányzott. Senki, senki más.. csak ő.
Mintha órák teltek volna el. És megint ugyanott vagytok, ahol rátaláltál. Ahova megérkezett, ahol fogadtad őt. Még mindig némán tekintesz rá, majd bevillan, hogy meg sem szólaltál egész idő alatt, csak őt hallgattad. Bár mit is mondhattál volna..?! Hogy mennyire örülsz? Hogy megbabonázott, hogy szerelmes vagy.. lettél belé?! Megköszörülöd a torkod, s mintha ez az aprócska dolog kizökkentene a varázsból. Meghallod amit mond. „… sajnálom” – ez a mondat vége. Csak bambán nézel le rá, de nem is érted, hogy mit mondhatott. Vajon mit…?
- Mit sajnálsz? – kérded meg tőle kicsit felnevetve. Hogy mennyire zavarban vagy, mennyire butának érzed akkor magad… csak sejtheti. De bevállalod, hisz mint minden, ez is csak őmiatta van. Ezt is ő idézte elő, ő váltotta ki belőled. Aztán meghallod a hangját. A szavai értelmét kezded összerakosgatni a fejedben…s mire újra elhallgat máris valami furcsa nyomást érzel a gyomrodban. Más ez a hang, mint ami eddig olyan édesen beleszólt a telefonkagylóba… Mintha nem is az övé lenne.
Elmondja, hogy valaki félt az első találkozástól, valaki nem bízott meg benned és legbelül úgy érezte, hogy te nem is rá figyelsz, hanem azért keresed a társaságát, mert szerelmes akarsz lenni! Mert akarsz magad mellé egy csinos lányt… és valaki úgy érezte, hogyha először találkoznátok te azt se vennéd észre, ha más sétálna melletted és nem ő. És ezért küldött egy feltűnően szép lányt, barna hajjal és zöld szemekkel, hogy… lássa mi történik.
Csak nyelsz nagyokat. Mégis mi volt ez az egész? Mégis miért nem ő jött el? Még mindig csak ezt kérdezgeted bután, hogy : miért nem jött el? Hogy miért félt annyira megmutatni magát, ha úgy tetszik : felvállalni magát előtted…? Hisz neked mit számít az, hogy ki sétál melletted. Hogy kit hallgatsz, hogy kinek a hangját tartod negédesnek, a szemeit gyönyörűnek… ha abban a ragyogásban is csak önmagad látod!!
Aztán talán.. – TALÁN ! – ha eltelik egy kis idő.. majd rájössz, hogy amit már első pillanatban fel kellett volna ismerned, s akit eddig a szerelmednek láttál, hogy ő az teljes életnagyságban, az csak egy másik lány…egy szinésznő mondhatni. S nevetségesnek érzed már a szituációt, önmagad is… kínosnak ezt az egészet. Hogy neked az első pillanatban nem esett le, hogy még a hangját sem ismerted fel… mert az is egy női hang volt! Egy másik !
Leszeged a fejed.. észre sem veszed, hogy már hosszú percek óta elengedted a lány kezét. Azt sem tudod, hogy ki ő…s még mindig nem érted. Mert, ha értenéd, akkor bűnösnek éreznéd magad és azt te ugye nem akarod?! Ezért csak ellépsz tőle és néha megránduló ajkaid jelzik csak, hogy még forognak az aprócska kerekek az agyadban. Kínos.
2010.01.27. 23:37:34
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum